Szerintem nincs is nagyobb megtiszteltetés annál, hogy egy elit csapat vezérévé avatnak, ezáltal a frontvonalakon harcolhatsz, sőt, ha belépsz egy terembe, a parancsnokságod alatt álló rohamosztagok szinte egy embereként tisztelegnek neked. Eme rang természetesen nem csak dicsőséggel, hanem hatalmas felelősséggel is jár. Szükségeltetik hozzá egy jó nagy adag kurázsi, taktikai érzék, hidegfejről nem is beszélve. A LucasArts az e tulajdonságokkal megáldott emberek szívébe próbálta belopni magát első taktikai FPS-ével, a Republic Commandóval. Ám voltak olyan tényezők is, melyekkel nehezen birkóztam meg a játék megjelenése és a különböző lapokban publikált előzetesek előtt. Ekkor hozta nyilvánosságra ugyanis a tisztelt cég, hogy ezúttal nem óhajt olyan viszonylag békés galaxisba repíteni minket, mint ahogyan azt tette mondjuk a Battlefront esetében, helyette egy kevésbé kontrasztos és egy csipetnyi félelemmel megbolondított világba dob minket. Néhány másodperc gondolkodás után kérdeztem is magamtól: „Hova vész akkor a Star Wars hangulat?” Így tehát pár hónap múlva kételkedve kattintottam az „Install” gombra közvetlenül az első korong behelyezése után, és a telepítés alatt egy sor imát is elmormoltam, a csalódás megelőzése végett; elvégre nem szeretek az izgalomtól fél óra után az intenzív osztályon kikötni, egy szívinfarktus kíséretében...
Ha belegondolunk, ez egy rendkívül veszélyes játék volt: dupla, vagy semmi. Ha esetleg nem tetszene a rengeteg Star Wars fanatikusnak az új hangulat, a LucasArts tulajdonképpen vásárlóinak több mint a felét veszítené el, ez pedig hatalmas veszteség lenne a kiadónak, fejlesztőnek egyaránt. Örömmel jelentem, hogy ez nem történt meg! The Unreal, means Real, this time!
Tökéletes választás volt a LucasArts részéről, hogy az Unreal grafikus motor második generációja mellett tették le a voksukat. A sötétebb árnyalattokkal megáldott világ megjelenítésére abban az időben ez az erőmű volt a legalkalmasabb. Bár akkoriban már létezett a Doom III engine is, ami lehetővé tette volna sötétebb folyosók, illetve alagutak élethűbb ábrázolását, ám ezzel két probléma volt: az egyik, hogy ez a motor közel sem tudja olyan jól megjeleníteni a külső tereket, illetve a távolban zajló csatákat, márpedig ilyenek a Republic Commandóban akadnak szépszámmal, a másik pedig maga a már emlegetett Star Wars hangulat kérdéses megvalósítása volt. Nos nézzük, mit produkál ezzel szemben az Unreal Engine 2!
A különböző karakterek kidolgozottsága pont megfelelő; igaz ugyan, hogy találunk néhány kisebb hibát a modellekben, melyek néhol szögletesek, ám szemünket ez csak akkor fogja kiszúrni, ha az egyes tárgyakat/élőlényeket közelebbről veszünk szemügyre. Fényhatások szempontjából a Doom motor még a mai napig nem talált legyőzőre, így tehát ne várjunk forradalmat, a tükröződés lenyűgöző, az árnyékok reálisak, talán a terepre fért volna rá néhol egy kis kozmetika, főleg a természet formálta területekkel akadtak néhol problémáim. A belső helyszínek szokás szerint jól kidolgozottak, mind térben, mind vizuálisan.
Bebörtönözve egy páncélba…
Történet nélküli FPS a szórakoztató iparban ma már nem létezik, így hát össze kellett ütnie egy sztorit a fejlesztőknek, hogy valami motiválja a játékost e játék folytatására. A bevezető tulajdonképpen 10-15 évet foglal össze, azt a több mint egy évtizedet, amíg karakterünk az ásványi anyagokban gazdag vízben szinte még csak embrióként lebeg, majd megtanul írni, beszélni, olvasni, és elsajátítja a fegyverek, tankok, járművek kezelését is, hogy aztán a fronton ezen ismereteket a droidhadsereg ellen használja. Ahogy kamaszodunk, órarendünkbe iktatják a különböző erőnléti próbákat és szimulációs gyakorlatokat, kiképzésünk végső fázisaként pedig beosztanak minket a vezetői pozícióba, három, egymástól teljesen eltérő személyiségű elit klónkatona mellé, ezáltal akcióra készen, és elnevezik a teamet Delta osztagnak. E csapat tagjairól később még szót ejtek.
Az egyetemi iskolapadból kilépve rögtön a „valóvilágban” találjuk magunkat, pontosabban a Geonosis bolygón, itt zajlik le az a csata, ami kirobbantja a Klónok Háborúját, és nem utolsósorban itt kell helytállnunk először a harcban, majd pedig a vidéket elárasztó droidok előrenyomulását kell megakadályoznunk egy jó hosszú szabotázsmisszió keretein belül. 3 célpontot szükségeltetik bedarálni, méghozzá a geonosisi droidgyárat, a kanyonokban elterülő légvédelmi lövegeket, és végül egy szeparatista anyahajót. Egy év elteltével megint előveszik elit osztagunkat, hogy ezúttal egy rejtélyes köztársasági Acclamator fregattot derítsük fel. Erről a hajóról már egy jó ideje nem érkezett jelentés, és ennek tetejében meg kell birkóznunk a gondolattal: nem egy osztag veszett már oda ezen a hajón szolgálat közben. Ez esetben is köze van a szeparatistáknak a felforduláshoz, ki akarják sajátítani maguknak a hajót, méghozzá úgy, hogy egy garmadányi Trandoshanre bízzák a piszkos munkát, azaz a hajó megtisztítását. Nem számoltak azonban a Delta osztaggal, amely a zsoldosokat legyőzve szembeszáll az ellenség erőivel – ám fennmarad a kérdés: négy ember hogyan képes likvidálni a cirkálóra beömlő droidhadsereget? A harmadik, és egyben utolsó pályán a Kashyyyk közel egy kilométeres magasságú fái közé ereszkedünk le, hogy a Grievous tábornok által létrehozott Trandoshan táborban kiszabadítsuk a wookie ellenállás egyik vezetőjét, Tarfult, illetve, hogy előkészítsük a terepet az invázióhoz, ami végleg kisepri a betolakodókat a wookiek territóriumairól. A három kampány összesen 10 órát vesz el az életünkből, tehát felfedeztük a játék első igazi nagy gyengeségét: a játékidőt.
Látod, amit én látok?
A LucasArts minden erejével azon volt, hogy ne vesszen el a játék folyamán a Star Wars hangulat, és valljuk be: a fejlesztők elérték, amit akartak, méghozzá olyan eszközökkel, amihez azelőtt még egyik gárda sem mert volna nyúlni. Maga a játék dizájnja ugyanis meglehetősen érdekesre sikerült, elsősorban a HUD, azaz a kezelőfelület, mely az egész játék folyamán a sisakunkon foglal helyet. Fejfedőnk egy öntisztító szerkezettel és automata update-rendszerrel ellátott szerkezet, beépített adóvevővel. A Visorról leolvashatjuk csapattársaink egészségi állapotát, a jelenlegi küldetést, a kezünkben tartott gránátról tájékoztató ikonról, a saját épségünket ábrázoló energiaoszlopról és a pajzs újratöltődését jelző csíkról nem is beszélve. Ám akkor hogyan lehet az, hogy mégsem egy 100x100 pixel nagyságú lyukon figyeljük az eseményeket? Nos, ez csupán elrendezés kérdése... Mindenesetre a Republic Commando az egyik legjobb kezelőfelülettel ellátott játék, és ha belegondolunk, hogy ez valójában egy taktikai FPS, akkor még szebb lesz a kontrollálásról alkotott összkép.
Elengedhetetlen eszközök
Agresszív véleménycserék esetére alapkellékeket is kapunk; minden kampány elkezdése előtt övünk egyik kisebb tárolójában megtalálhatjuk pisztolyunkat, ami vészhelyzet esetén jó szolgálatot tesz, sőt a markolatán található trükkös tőrrel enyhe fejfájást okozva nekik agyonüthetjük ellenfeleinket. Második fegyverünk egy univerzális harceszköz, amit használhatunk plazmapuskaként, átalakíthatjuk távcsöves stukkerré, illetve szerelhetünk rá egy páncéltörő fejet, amivel a nehézfiúkat morzsolhatjuk szét. Lehet, hogy sokakat elszomorítok azzal a ténnyel, hogy eme halálosztók mellett pluszban csak egyetlen különleges fegyvert vehetünk kézbe, bár ez a hátrány csupán a realisztikusabb játékmenet miatt maradt a programban: a klónkatonák is csak átlagemberek, ezáltal nem képesek több tonna súlyú golyószóró cipelésére. Megmondom őszintén, nincs is rá igazából szükség: a játék a folyamatosan pörgő, akciódús játékmenettel elvarázsol, és eszedbe sem jut majd a 8-as gombot nyomkodni a speciális felszerelések elérésére.
Ha beosztanak vezetői pozícióba, valószínűleg nem azért lesz neked a legfényesebb a páncélod, mert jól tudod az ujjadon pörgetni a pisztolyt: valakinek össze is kell tartania a parancsaidra lelkesen várakozó katonákat - egy erélyes és domináns ember szükségeltetik ide. A LucasArts is hasonló gondolatmenettől vezérelve választotta ki a Delta Squad vezetőjének hangját, Temuerra Morrisont, aki a Klónok támadásának forgatása után eléggé felkapott lett, és minden játékbeli szerepet megkapott. Hangja tökéletesen illik az általunk irányított karakterhez: sosem engedi, hogy a dolgok kicsússzanak az irányítása alól, és mindig odafigyel „kollégáira”. Voltak olyanok, melyek nem tetszettek a dobhártyánkat megdolgoztató tényezők közül, főleg a többi klón hangja. Mindegyik karakter más orgánummal szólal meg, ami igencsak érdekes abból a szempontból is, hogy a Birodalom a nem hivatalos kaminói klónlázadás után rendelte el, hogy a további csapatokat ne azonos sejtekből állítsák elő. A skizofrén hatás elkerülésére viszont ez volt a könnyebben járható út.
„Ready to recieve your orders!”Az alábbiakban a már sokat emlegetett csapattársak kerülnek bemutatásra:
Scorch (alias Delta 62): Megőrül a különböző robbanóanyagokért, és mindenért, ami gyúlékony. Ezen kívül folyamatosan szolgáltatja nekünk a legfrappánsabb beszólásokat; humorbonbonjai feldobják a játékmenetet, sőt bátran állíthatom, hogy Scorch viccesebb bármelyik magyar, vagy akár külföldi humoristánál is.
Fixer (alias Delta 40): Annak ellenére, hogy e számítógépzseni mindig okoskodni próbál, szimpatikus és megbízható csapattárs, aki előszeretettel vállal be ajtófeltöréseket. Mechanikai, illetve technikai problémák esetén lehetőleg hozzá forduljunk. Mindig precíz munkát végez, és sohasem szegül ellen a parancsoknak.
Sev (alias Delta 07): Rekedtes hangú gyilkológép. Na, jó, ennyire nem vészes a helyzet, de tény, hogy szeret ölni, főleg abban az esetben, ha az alany - akin a fejlövéseket végezheti - egy droid, vagy egy geonosisi bogár. A szórakoztatóiparban a legtöbb hasonló tulajdonságokkal megáldott karakter általában befelé fordul, ám Sev nem ilyen: közvetlen, sőt ő sem szokta megkímélni a népet humoros megjegyzéseitől.
Változni a közönségért Tény, hogy a Republic Commando nem csak hangulatában változott, hanem a zenei stílusban is szakít az elődökkel. Először is felejtsük el a hagyományos John Williams számokat! A LucasArts ezúttal mixelte azon dallamokat, melyeket az öt Oscar-díjas komponista írt. Ez volt talán a legmeredekebb húzása a fejlesztőnek, hiszen belepiszkálni az eddigi Star Wars játékok hangulatát nagyban meghatározó tényezőbe... merész vállalkozás, mit ne mondjak. Ám Lucasék itt sem hibáztak! A klasszikus hangjegyeket templomi hangvételű énekkel keverték. Mesteri munka, akárcsak az MI. Taktikai FPS esetében hatványozottan fontos, hogy helyén legyen az ellenfél esze, hiszen mi értelme a rengeteg kidolgozható stratégiának, ha általában az ellenfelek értelme 10 deka turista szalámihoz közelít?
Az RC előtt rengeteg ígéretet hallhattunk a Valve-tól a Half-Life 2-vel kapcsolatban, illetve egyéb fejlesztőktől is, hogy az MI ezúttal a revolúció mércéjének legmagasabb szintjét fogja megütni. A nagy áttörés azonban itt történt meg 2005 februárjában, amikor piacra dobták a játékot. A droidok, szörnyek, illetve az egyéb egészségtelen életmódot folytató lények mesterséges intelligenciája teljesen reális: a robotok nem mennek fedezékbe, főleg létszámfölényükre támaszkodnak, közelharcba is bocsátkoznak, ha gránátot hajítunk feléjük, azt visszadobják, röviden szólva tipikus gépi gondolkodásmóddal van dolgunk. A wookiek viselkedésének megalkotására is nagy gondot fordítottak a fejlesztők: harc közben elordítják magukat, kisebb teremtményeket a gerincüknél törik ketté, és a többi. Ám a csapattársak logikus gondolkodása volt a legmeggyőzőbb. Sokszor éreztem feleslegesnek magamat, hiszen maguktól is elvégezték teendőiket: fedezékbe vonultak, ha harc közben megsérültek, az oldalukat fogva elbicegtek HP-t tölteni, és a legfontosabb: minden egyes cselekedetünkre szóban reagáltak. Olyanokra gondolok, mint a különböző parancsok (támadó pozíció, védekező állás, terület ellenőrzése, illetve az előbbi parancsok visszavonása), és a hozzájuk tartozó kézjelek. Ha nagyobb ellenállásba ütköztünk csapatommal játék közben, természetesen kellett osztogatnom az instrukciókat szép számmal, ám további fejtörést nem is okoztak társaim: ha fedezékbe küldtem őket távcsővel felszerelt puskával (e parancs kiadása is csak egyetlen gombnyomás), sohasem rohantak közelebb az ellenhez zsebpisztoly kezelési tudásukat csillogtatva.
Utolsó parancsként…
Sokaknak hihetetlennek tűnhet, hogy a játékot szinte csak dicsértem a fentiekben, ám nincs ebben semmi csali. A Republic Commando az egyik legélvezetesebb, legintelligensebb és leghangulatosabb FPS, amit valaha korongra égettek, a LucasArtstól pedig továbbra is csak ilyen játékokat várunk. Ránk is férnek az ilyesfajta csodák, a mai szennykategóriába sorolható termékek inváziójában.
Számomra a Star Wars: Republic Commando volt a 2005-ös év legnagyobb meglepetése. Aki szán rá manapság egy csekély összeget, az már mondhatja is csapatának: „Delta Squad! Lock and load!”.
Pro
Kontra
+ minden, amit csak el tudunk képzelni; külön kiemelném, az irányítás egyszerűségét, és a játékmenet nagyszerűségét
- egy negyedik kampány nem ártott volna…
Hogy mit vártam ettől a játéktól, az most már nem érdekes. A lényeg, hogy a Republic Commando fantasztikus atmoszférája, lebilincselő kalandjai, és persze a kellemes társaság miatt sokszor fogsz ellátogatni a wookiek otthonába, a Geonosis kanyonokkal körülölelt vidékeire.
én különösebben nem vagyok oda a taktikai játékokért, de ez nagyon bejött, már csak a hangulata miatt is^^ Valóban egy kicsit könnyü, de sajnos sosem vittem végig, gép újra install miatt^^ A save-ket meg elfejtettem kimenteni, na mind1:) Lehet hogy betegségem alatt (Influenza) végig nyomom, és nyugodt szivvel adok rá 93%-ot
Szentem ez a legjobb Star Wars játék (mármint a komolyak közül, mer' a baromkodós kategóriában term a Lego Star Wars viszi a prímet :D )amit csináltak valaha!!!
Szerintem is ez az egyik legjobb FPS amit valaha láttam és végigjátszottam. Hangulata már-már felülmúlhatatlan. És bár vannak benne tényleg nehéz részek sztem akkora gondot nem jelent végigjátszani. Amúgy meg hihívás nélkül nem érne semmit.A rövidsége tényleg nagy gond. Nekem 99% nem is kérdés.
A játék szinte tökéletes. A taktikai elemek tetszettek(igaz olyan hűdekomoly nem volt). Társaink okosak voltak, és sajna az ellenek is(meg naggggyon sokan voltak...). A kijelző kialakítása tökéletes, a grafika pedig nagyon hangulatos. A hangulat jó része pedig a John Williams zenének köszönhető, ami iszonyatos hangulati plussz volt. Csak ugye lehetett volna hosszabb is...
A játékban minden megvolt ahhoz, hogy igazi nagy siker legyen. Sajnos nem keltett olyan nagy visszhangot mint mondjuk a Doom 3 ezt pedig szerintem a Lucasarts-nak róhatjuk fel mivel nem csináltak neki olyan nagy reklámhadjáratot mint a BF 1-2nek. Remélem ha lesz folytatása akkor jobban bíznak benne és méltó híresztelést kap. Nekem is csak a rövidségével volt bajom.
Nálam egyértelműen ott figyel a top1-be a game!Hangulatosabb és élvezhetöbb játékkal azota se találkoztam!Egyedül rövidsége róható fel neki ezér a 2%mínusz:)de ettől függetlenül kihagyhatatlan!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Olvasói értékelések 
